Hírek : Olasz sajtóössztűz a squadra azzurrára |
Olasz sajtóössztűz a squadra azzurrára
nso.hu 2006.06.19. 09:15
Az olasz sajtó levette a keresztvizet a németországi világbajnokságon szereplő válogatottról, miután a squadra azzurra 1-1-es döntetlent játszott az Egyesült Államok csapatával úgy, hogy először emberhátrányban, majd majdnem egy félidőt emberelőnyben futballozzott.
„Az őrültek olasz válogatottja” – ezzel a szalagcímmel jelent meg a Corriere dello Sport vasárnapi száma, amely úgy „összezavarodottnak és idegesnek” nevezte a játékosokat.
„Olaszország keveset, túl keveset tett a második félidőben. Úgy tűnt, mintha azt Egyesült Államok csapatának lenne egy plusz játékosa. Valami biztosan nem stimmelt” – olvasható a lapban.
A sajtó „természetesen” bírálta Marcello Lippi szövetségi kapitányt is a taktikáért és azért, ahogyan és akiket le, illetve becserélt létszámfölényes helyzetben. Nem kerülhette el a kritikákat Daniele de Rossi sem, akit az első félidő derekén állítottak ki, mert könyökkel szándékosan arcon ütötte Brian McBride-ot, akinek ömlött a vér az arcából.
„Az azzurróknak a számbeli fölényből előnyt kellett volna kovácsolniuk – írta a Tuttosport. – De Rossinak hihetetlenül nagy a felelőssége, Lippi pedig jobban tenné, ha betenné maga mögött az ajtót. De Rossinak az eltiltástól függetlenül is a kispadon kellene végignéznie a hátralévő mérkőzéseket.”
Még a legtekintélyesebb tabloid, a La Gazzetta dello Sport sem talált pozitívumot a tegnapi döntetlen láttán, és „hidegzuhanynak” nevezte az eredményt a Ghána elleni 2-0-s győzelem után.
„Elnézve az E-csoport állását, azt, hogy az élen a négypontos Olaszország áll, lehet mondani, hogy egy kicsit megint előre léptünk, de Olaszország imázsát és a legutóbbi produkciót nézve inkább az látszik, hogy visszafelé tettünk egy lépést” – jelentette ki a La Gazzetta dello Sport.
|